Nemzetközi foci

Félórás meccset látott az Újpest edzője

A Sevilla edzője kimondottan elégedett.

Az Újpest FC 4-0-ra kikapott a spanyol Sevilla FC vendégeként az Európa Liga-selejtező második fordulójának első, csütörtök esti mérkőzésén.

A magyar csapat a 31. percben Branko Pauljevic kiállítása miatt emberhátrányba került. A meccs után Nebojsa Vignjevic vezetőedző is ezzel kezdte értékelését.

A piros lapot követően ez a mérkőzés véget ért a számunkra. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk 90 percet játszani a piros-fehérek ellen. Bízom benne, hogy a visszavágón telt ház előtt, a szurkolóink támogatását élvezve, egy kellemes estét, élményt szerezhetünk majd mindenkinek ‒ idézi a szerb szakvezetőt a klub honlapja.

Hozzátette, nagyon büszke a szurkolókra, hiszen a nagy távolság ellenére ezúttal is többen elkísérték őket.

A Sevilla vezetőedzője, Pablo Machín hangsúlyozta, elégedettek lehetnek, mert tökéletesen teljesítettek.

Ez volt az első hivatalos mérkőzésem a csapat kispadján. Elégedett vagyok, mert úgy gondolom, a csapat jól teljesített. Egy árnyalattal jobban is tudtuk volna növelni a különbséget, de a játékosok mindent megtettek, bár akadt néhány üresjárat – magyarázta.

A szakvezető elmondta, az volt az alapvető céljuk, hogy már az első meccsen eldöntsék a továbbjutást, és ez gyakorlatilag sikerült is.

Tisztában voltunk a meccs fontosságával, és manapság a labdarúgásban a győzelem nehéz dolog, bárki is az ellenfél. Ehhez képest négy góllal sikerült nyernünk, ami dicséretes. Ne legyünk képmutatók, ez az eredmény nagyon előnyös számunkra a visszavágó előtt. Ha nagy dolgokat akarunk elérni, csapatként kell játszanunk, nagyszerű egyéni teljesítményekkel – magyarázta Pablo Machín.

nyitókép: Aitor Alcalde/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik