Nemzetközi foci

Drága és finnyás – ilyen a jó csatár Hemingway szerint

A Bp. Honvéd tulajdonosa teljesen kiborult a Progrés Niederkorn elleni EL-selejtező után.

A Bp. Honvéd hazai pályán 1-0-ra legyőzte a luxemburgi Progrés Niederkorn csapatát az Európa Liga-selejtező második fordulójának első, csütörtöki felvonásán.

A kispestiek tulajdonosa, George F. Hemingway az ellenfelet és a játékvezetőt is keményen kritizálta a klub honlapján olvasható állásfoglalásában.

Ezt a foci nevű játékot lehet csatárok nélkül is játszani, de úgy azért sokkal nehezebb. Tegnap a Progrés Niederkorn kick-box csapatával játszottunk a továbbjutásért. Az eredményre nem lehet panasz, bár én 2-0-s győzelmet vártam. Na, majd Niederkornban – kezdte a szókimondó tulajdonos.

Meglátása szerint a vendégek szokatlanul durva, de szokásosan defenzív futballt játszottak, és mindent megtettek annak érdekében, hogy ne kapjanak gólt. Totális védekező futballjuk a kontrákra és a pontrúgásokra alapult, „na meg persze a kézzel és lábbal bevitt kung-fu ütésekre”.

A mérkőzés játékvezetője Mohammed Al-Hakim kiváló asszisztensnek bizonyult ehhez a stílushoz, mert a sárga lapot nagyon hosszú ideig a zsebében tartotta. Egy valamirevaló játékvezetővel legalább 2-3 luxemburgi játékos távozott volna piros lappal. Nagy szerencsénk volt, hogy játékosainknak csak egy-két erősebb rúgás fájt, de komolyabb sérülés nem történt. Nagy baj lehet Svédországban – amely ország szövetsége delegálta őt az UEFA játékvezetői közé –, hogy egy ilyen képességű ember nemzetközi mérkőzéseket vezethet a Svéd Labdarúgó Szövetség nevében – vélekedett Hemingway.

A klubvezető nagyon örülök neki, hogy csapatának megmaradt a jónak mondható esélye, hogy jövő csütörtökön kiharcolja a továbbjutást Luxemburgban, hiszen ott már a döntetlen is jó lesz, és ha rúgnak egy gólt, az ellenfélnek hármat kellene lőnie a továbbjutásért.

Nagyon remélem, hogy Danilo minél előbb rendelkezésünkre áll, de hiba lenne bevetni, mielőtt felépül, mert ez hosszú távú negatív következményekkel járhatna. Továbbra is rendkívül aktívan keresünk csatárt, de a minőségi közeg nemcsak rendkívül drága, de finnyás is. Nehéz meggyőzni őket. Mi viszont csak olyan valakit akarunk igazolni, aki a többi játékoshoz hasonlóan szívvel-lélekkel hajt majd a kispesti csapat dicsőségéért ‒ írta.

nyitókép: MTI Fotó, Szigetváry Zsolt

Olvasói sztorik