Nemzetközi foci

Tizenegy év börtönbüntetést kértek a korábbi Barcelona-elnökre

Sandro Rosellt pénzmosással és adócsalással vádolják.

Pénzmosás és adócsalás miatt 11 éves börtönbüntetést kért a spanyol államügyészség Sandro Rosellre, az FC Barcelona volt elnökére, aki tavaly május óta van előzetes letartóztatásban – adta hírül az MTI

Őt, továbbá feleségét, andorrai jogászukat, s még további három személyt gyanúsítanak azzal, hogy a brazil futballválogatott mérkőzéseinek televíziós közvetítési jogaival kapcsolatos ügyleteknél saját zsebre dolgoztak. Emellett Rosell még korábban, a Nike cég vezető brazíliai képviselőjeként jelentős összegek után nem fizette be a brazil államkasszát megillető summát.

Őrülten szexi feneket villantott Rakitic felesége – FOTÓK
Egy jachton pihen a focista és gyönyörű kedvese.

A vád szerint a korábbi sportvezető a tévés szerződéseknél mintegy 15 millió euró, a „gyanús” Nike-kontraktusok esetében pedig további ötmillió euró után nem fizetett adót. A volt klubelnökre a szabadságvesztés mellett 59 millió eurós pénzbírság is várhat.

Egy másik ügyben még várat magára a jogi eljárás: Rosell azután mondott le négy év után 2014-ben a Barcelonánál, hogy azzal vádolták, az azóta már a francia PSG-ben játszó Neymar megszerzése sokkal többe került annál, mint amennyit bevallottak a brazil csatár 2013-as szerződtetésekor.

Az 54 éves Rosellt – aki továbbra is minden vádat tagad – szeptember 18-án hallgatja meg a bíróság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.