Nemzetközi foci

Megszűnt a hadiállapot, futballmeccsel ünneplik meg

Megbékélt egymással Eritrea és Etiópia.

A húszéves viszályt lezárva, a megbékélés jegyében labdarúgó-mérkőzést játszik egymással Eritrea és Etiópia. A történelmi jelentőségű találkozóra augusztus végén kerül sor az eritreai fővárosban, Aszmarában.

A múlt héten az etiópiai légitársaság járatot indított Eritreába annak nyomán, hogy a hónap elején a két ország között megszűnt a hadiállapot.

Akkor Etiópia új reformista miniszterelnöke, Abij Ahmed bejelentette, hogy teljesen elfogadja a két ország között 2000-ben Algírban megkötött békemegállapodás feltételeit, amelyeket a korábbi addisz-abebai kormányok elutasítottak.

Eritrea 1993-ig Etiópia része volt, amikor népszavazás eredményeképpen, évtizedekig tartó függetlenségi harc után elszakadt az anyaországtól. Öt évre rá, 1998-ban két háborút is vívtak egymással – ezek 80 ezer áldozatot követeltek –, majd két év múlva kötötték meg a békemegállapodást.

„Eljött az ideje annak, hogy ne Dzsudzsák legyen a válogatott vezére”
Egri Viktor szerint már akkor sem kellene kulcsszerepet szánni a szélsőnek, ha klubcsapatot talál.

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik