Nemzetközi foci

Deschamps elmondta, marad-e kapitány

A sikeredző nem utánozza le elődjét, Aimé Jacquet-t.

Didier Deschamps a világbajnoki diadal után is folytatni akarja a munkát a francia válogatott szövetségi kapitányaként, és ki akarja tölteni a szerződését.

A francia média egybehangzó tudósítása szerint a szakember úgy fogalmazott:

– Nem mindent csinálok úgy, mint Jacquet.

Ezzel arra utalt, hogy amikor Franciaország – az ő csapatkapitányságával – 1998-ban története első vb-címét nyerte, az akkori szövetségi kapitány, Aimé Jacquet a sikert követően felállt a kispadról.

– Az a szándék, hogy maradjak, és maradok is – hangsúlyozta Deschamps.

A 49 éves szakember, aki a brazil Mario Zagallo és a német Franz Beckenbauer után harmadikként lett világbajnok játékosként és szakvezetőként is, 2012 óta irányítja hazája válogatottját. A szerződése 2020-ig szól.

A franciák a vasárnapi, moszkvai döntőben 4-2-re verték a horvátokat, ezzel történetük során másodszor lettek világbajnokok. A francia elnök a győzelem után nem bírt magával, az asztalon ünnepelt. Boldog volt egy magyar fogadó is, aki hatalmasat nyert a vb-döntővel. Nem volt véletlen Perisic kezezése sem, találtunk valamit az előzményekről. Van egy összeállításunk a franciák ünnepléséről is, vajon mit mutathat Mbappé?

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik