Nemzetközi foci

Buffon első PSG-meccsén máris kikapott

Harmadosztályú volt az ellenfél.

Gianluigi Buffon első mérkőzése a Paris Saint-Germain színeiben nem úgy alakult, ahogyan azt ő vélhetően eltervezte. A francia bajnok ugyanis a szintén francia, de harmadosztályú Chambly ellen játszott felkészülési mérkőzést idegenben, mely a hazaiak 4-2-es győzelmével ért véget.

A veterán kapus kezdőként volt a pályán, de már öt perccel a kezdő sípszót követően buktatta az ellenfél egyik játékosát a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig nem tudta hárítani. Majd az első játékrészben kapott még egyet, a fordulást követően viszont már csak a kispadról nézhette a további eseményeket. Persze hozzá kell tenni, hogy Thomas Tuchel csapatából rengeteg topjátékos hiányzott.

Címlapkép: Aurelien Morissard/IP3/Getty Images

Olvasói sztorik