Nemzetközi foci

Vasárnap nem lehet ráismerni Horvátországra

Rengeteg változás a vébédöntő miatt, az egész ország felbolydult.

Egész Horvátország a világbajnokság vasárnapi, moszkvai döntőjére készül, amelyben a horvát csapat a francia válogatottal mérkőzik, ezért országszerte későbbre halasztják a miséket, az előadásokat, bezárnak a múzeumok és több élelmiszer-kereskedelmi lánc is jelezte, hogy rövidített munkaidőben tart nyitva – írták a horvát lapok szombaton.

Rajtunk a világ szeme ‒ írta a Jutarnji List című horvát napilap a címlapoldalán, majd arról is beszámolt, hogy egy tucat charterjárat indul vasárnap Zágrábból Moszkvába, a rendőrség 4600 útlevelet adott ki sürgősségi eljárásban, köztük Ante Rebic válogatott játékos édesanyjának is.

Akik maradnak, a szomszédos országokból kapnak erősítést – tette hozzá az újság. A szlovén vasutak azt kérte a horvát partnerétől, hogy a vasárnap délelőtt Ljubljanából Zágrábba tartó vonathoz csatoljanak plusz vagonokat, mert óriási az érdeklődés a jegyek iránt.

Az egész régió izgatott Horvátország döntőbe kerülése miatt – számolt be róla a lap, egy térképpel is illusztrálva és piros-fehér pepitába öltöztette azokat az országokat, amelyek Horvátországnak szurkolnak, köztük Magyarországot, Csehországot, Lengyelországot, Szlovákiát és a volt jugoszláv tagállamokat is Szerbia kivételével.

A büszkeség napjai – hirdeti címlapján a Vecernji List című legolvasottabb horvát napilap.

A horvát kormány közösségi oldalán arra kérte a munkáltatókat, tegyék lehetővé alkalmazottaik számára, hogy részt vehessenek a horvát válogatott hazatérésére rendezett ünnepségen. Százezer embert várnak hétfőn a horvát fővárosba. Több városból indulnak szurkolói buszok Zágrábba, a vasúttársaság pedig 50 százalékos kedvezmény hirdetett a menettérti jegyekre.

A válogatott ‒ a finálé eredményétől függetlenül ‒ a repülőtérről nyitott tetejű buszon érkezik majd a Jelasics térre, Zágráb főterére, ahol együtt ünnepel a szurkolókkal. Ezt követően a játékosok és Zlatko Dalic edző hivatalosak az elnöki hivatalba, ahol Kolinda Grabar-Kitarovic államfő kitüntetésben részesíti őket.

nyitókép: AFP/HU JINXI/IMAGINECHINA

Olvasói sztorik