Nemzetközi foci

Ezért a posztért hatalmas tisztelet jár Neymarnak

Megemeljük a kalapunkat.

Frissítve:
Cikkünk megjelenése után a Real Madrid hivatalos közleményt adott ki, amivel eldőlt a brazil sorsa. Itt tudod elolvasni.

Korábban írtuk:

Neymarról tudjuk, hogy elég gyakran „húzza ki a gyufát” a sajtóban, egy-egy vitatható jelenetével, de nem szabad elfeledni, hogy a brazil csillagnak lehetnek nagyszerű momentumai is, és itt nem csak a pályán mutatott játékára gondolunk elsősorban.

A Franciaország-Horvátország vb-döntő előtt, egy jelenlegi és egy volt csapattársa felé intézett gyönyörű szavakat az Instagram-oldalán, nevezetesen Kylian Mbappéról és Ivan Rakiticsről van szó. Az biztos, ezután még az is megemeli a kalapját, aki csak a fetrengései nyomán azonosítja Neymart.

Tudom, milyen nehéz volt idáig eljutnotok, élvezzétek ki minden pillanatát. Nagyon boldog vagyok miattatok, és csodálattal figyelem a szurkolók reakcióit is, mindkét fél részéről, ahogy ünneplik ezt a remek teljesítményt. Nem tagadom, szívesen lennék a helyetekben, de a trófea nem így akarta… Majd Katarban. Remélem, nagyon jól fogjátok érezni magatokat vasárnap, függetlenül az végkimeneteltől, számomra mindketten győztesek vagytok. Büszke vagyok, hogy barátaimnak mondhatlak Titeket, a futballvilágnak pedig hasonlóan büszkének kell lenni arra, hogy micsoda döntőnek néznek elébe. Sok szerencsét!”

Meus amigos @k.mbappe29 e @ivanrakitic … Nós sabemos como foi duro para vocês chegarem até aqui, agora desfrutem e se divirtam, pois valeu a pena. Estou muito feliz por vocês dois e me emociono vendo a reação dos torcedores dos seus países, França e Croácia, comemorando muito este feito. Não nego, gostaria de estar com um de vocês dentro de campo, mas nesta Copa não deu. Ficou para o Catar… Fico aqui na torcida pelo meu "Golden Boy" e pelo meu parceiro de Barcelona. Espero que vocês se divirtam muito no Domingo, sem esquecer que é uma competição e que independente do resultado vocês já são campeões. Que vocês dois levem aos seus companheiros de elenco meu desejo de uma excelente partida de futebol. Tenho muito orgulho de ter vocês como amigos e o mundo do futebol deve se orgulhar dessa grande final. Boa sorte !!

A post shared by Nj 🇧🇷 👻 neymarjr (@neymarjr) on

Címlapkép: FRANCK FIFE / AFP

Olvasói sztorik