Nemzetközi foci

Az Újpestnek nagy falat volt az azeri bronzérmes

Vezetett, de végül kikapott a magyar csapat.

Az Újpest FC csütörtök este az azerbajdzsáni Nyeftcsi Baku vendége volt az Európa Liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén.

A lila-fehérek két játékosra nem számíthattak, ugyanis a bevándorlási ügyintézés során probléma lépett fel, így a mali Alassane Diallo és a nigériai Obinna Nwobodo nem kapta meg a beutazáshoz szükséges vízumpapírokat.

A bakui összecsapás gyors újpesti góllal indult: Zsótér Donát balról érkező beadását Nagy Dániel kapásból, kilenc méterről lőtte a kapuba. A lassan csordogáló mérkőzésbe az azeriek egyenlítő találata hozott lendületet: Filip Pajovic ütötte ki rossz helyre a labdát egy távoli lövés után, a hazaiak francia csatára, Bagaliy Dabo pedig közelről nem hibázott.

A frissen igazolt játékosnak ez volt az első mérkőzése új csapata színeiben.

Az első félóra végén üres kapus ziccert hibázott az azeri gárda, amely ezt követően sorra dolgozta és hagyta ki a komoly helyzeteket, ám nem tudott előnybe kerülni, miként a szünet előtti percben nagy lehetőséget hibázó Újpest sem.

A fordulást követően hazaadás miatt az azeri öt és feles sarkáról végezhetett el szabadrúgást az Újpest, ám nem élt a lehetőséggel. Pajovic újra hibázott, ezúttal az ellenfélnek rúgta ki laposan a labdát, Dabo pedig 16 méterről eltekert mellette, a kapus elvetődni sem tudott.

A hajrában a csereként beállt Mahmudov a kimozduló kapus fölött laza bokamozdulattal a hálóba emelt.

Az előző idényben bajnoki bronzérmes Nyeftcsi sikere azért is megérdemelt, mert sokkal több kapura lövéssel próbálkozott, mint magyar riválisa (22-4).

A visszavágót egy hét múlva rendezik a Szusza-stadionban.

A mérkőzés góljait ide kattintva nézheted meg!

Európa Liga-selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzés:

Nyeftcsi Baku (azeri)‒Újpest FC 3-1 (1-1)
Baku, játékvezető: Dennis Higler (holland)
Újpest: Pajovic ‒ Balázs B., Litauszki, Bojovic, Burekovic ‒ Sankovic, Cseke ‒ Pauljevic, Nagy D. (Angelov, 90.), Zsótér (Szűcs K., 74.) ‒ Novothny (Tischler, 81.). Edző: Nebojsa Vignjevic
Gólszerzők: Bagaliy Dabo (24., 72.), Mahmudov (92.), illetve Nagy D. (9.)

Olvasói sztorik