Nemzetközi foci

A szuperügynök Barcelonában járt, kiderült, kiről tárgyalt – sajtóhír

Nem Verratti volt a téma, hanem az „új Messi".

A legfrissebb spanyol sajtóhírekből kiderül: kedden Barcelonában járt, ahol le is fotózták az olasz szuperügynököt Mino Raiolát. A menedzser olyan játékosát képvisel többek között, mint Paul Pogba, Marco Verratti, Hirving Lozano, Romelu Lukaku, Zlatan Ibrahimovic vagy éppen a katalánok csúcsreménysége, az „új Messiként” emlegetett 15 éves Xavi Simons.

A nemzetközi sajtóban persze hamar elejét vették a találgatások, vajon melyik játékos ügyében utazhatott Spanyolországba Raiola. A legtöbb helyen Verratti nevét emlegetik, akiről több ízben felmerült már, hogy elvágyódik a Paris Saint-Germaintól és szívesen lenne a gránátvörös-kékek játékosa.

Ugyanakkor a Mundo Deportivo és a RAC 1 információi szerint az igaz, hogy Raiola Barcelonában járt, de „csupán” José Mari Bakeróval találkozott. A spanyol válogatott és az FC Barcelona korábbi játékosa már menedzserként, a Barca utánpótlásában dolgozik, ahol elsősorban a koordinációs feladatokért felel.

Beszámolók szerint Bakero és Raiola néhány fiatal játékos helyzetét vitatta meg, többek között a már említett Xavi Simons jövője is szóba került. Raiola az egyeztetés után még este hazatért Monte-Carlóba.

címlapkép: Alexander Hassenstein/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.