Nemzetközi foci

Eldőlt, hogy mehetnek-e a vébére a thaiföldi tragédia túlélői

Megkezdődött az újabb mentési művelet.

Megkezdődött az újabb, harmadik mentési művelet kedden a thaiföldi Tham Luang barlangrendszernél, hogy kihozzák a még benn lévő négy gyereket és edzőjüket.

Egy orvos és a thaiföldi haditengerészeti kommandó három tagja, akik azóta vannak a csoporttal, hogy felfedezték őket a múlt hét elején, ugyancsak kedden hagyják el a barlangot. Az akcióban 19 búvár vesz részt.

A barlangból elsőként kihozott négy gyerek már képes rendes ételt fogyasztani, bár nem ehet fűszereset, ami a thai konyhára jellemző. Jó az étvágyuk, az orvosok azonban egyelőre fűszerszegény étrendet javasoltak nekik. Bár tettek némi engedményt, mert néhány gyerek csokis kenyeret kért.

Két gyereknek tüdőgyulladása lehet, de egyébként mind a nyolc kimentett általában egészséges és jókedvű. Az egészségügyi minisztérium illetékese hangsúlyozta, hogy „a srácok focisták, erős az immunrendszerük”. Jókedvűek és örülnek, hogy kijutottak. Ennek ellenére pszichológus megvizsgálja majd a lelki állapotukat is.

A nyolc kimentett gyerek továbbra sem találkozhat szüleivel, nehogy fertőzést kapjon. Feltehetően még egy hétig lesznek kórházban, hogy elvégezhessék rajtuk a szükséges vizsgálatokat.

Az orvosok közölték: a fiatal focisták nem fogadhatják el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség meghívóját az oroszországi világbajnokság vasárnapi, moszkvai döntőjére, mert kórházban kell maradniuk. A tévében viszont feltehetően megnézhetik a meccset.

A barlangrendszerben egy ifjúsági futballcsapat 12 tagja és az edző rekedt benn június 23-án. Vasárnap négy, hétfőn pedig további négy gyermeket mentettek ki.

nyitókép: LILLIAN SUWANRUMPHA / AFP

Olvasói sztorik