Nemzetközi foci

Ezek voltak Buffon első szavai a PSG játékosaként

Sajtótájékoztatót tartottak Párizsban.

 

Pénteken vált hivatalossá, hogy a Juventustól távozó Gianluigi Buffon a Paris Saint-Germainben folytatja pályafutását. A 40 éves, 176-szoros olasz válogatott hálóőr egy plusz egy éves szerződést kötött a PSG-vel. A párizsiak hétfőn délután sajtótájékoztató keretein belül mutatták be az olasz ikont.

Fordulat: Amerikában jelenthetik be Ronaldo érkezését – sajtóhír
A spanyol és az olasz sajtó szerint néhány hetet még biztosan várni kell az évezred üzletével.

Elfogadtam az ajánlatot,  mert úgy gondolom, hogy emberként és játékosként is fejlődhetek még. Szeretném bizonyítani, hogy még mindig nagyszerű kapus vagyok. Szeretem a kihívásokat, szeretném magam tesztelni. Nehéz volt az első edzésem, ugyanis a fiúk többsége más nyelven beszél, de ez boldoggá tesz. Néhány hónap múlva erősebb ember és jobb játékos leszek. Lesznek új barátaim is és hozzászokok egy új kultúrához. Addig fogok védeni, ameddig jól érzem magam, és amíg a legjobbak között vagyok. Ha ez nem lesz így, akkor én leszek az első, aki félreáll

– mondta az olasz legenda, akit a Bajnokok Ligájáról is kérdezték.

– Nagy klubhoz jöttem, ahol mindenki győzni akar. A legjobbamat fogom nyújtani, hogy segítsem a csapatot a lehető legjobb eredményekhez, de a nem leszek a BL-győzelem megszállottja

–  szögezte le Buffon.

Thomas SAMSON / AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik