Nemzetközi foci

Özil apja nem kertelt, lemondatná fiával a válogatottságot

Egyetértünk vele?

Mesut Özilt az utóbbi időben egyáltalán nem kímélik. A német válogatott és az Arsenal középpályása nem teljesített valami fényesen a világbajnokságon, érthető, hogy az egykori legendától, miért kapott olyan kemény kritikát. A 29 éves játékos egyébként a kiesést követően egy szurkolóval is összebalhézott, érthető tehát, hogy a drukkerek nem igazán szívlelik.

Az nem titok, hogy feltehetőleg a Recep Tayyip Erdogan, török elnökkel készült közös képe csapta ki a biztosítékot a németek körében, de az igazat megvallva, a vb-n produkált játéka sem ütötte meg az elvárt szintet. Ennek ellenére Özil édesapja, Mustafa nem érti, miért bánnak így a fiával:

Az ő helyében inkább azt mondanám: köszönöm, de ennyi elég volt. Rendkívül csalódott és sokan támadják. A saját szurkolói kifütyülték őt, és nem érti, hogy miért. Nem kell mindig feltétlenül megvédenie magát, hiszen kilenc éve játszik a válogatottban, ráadásul ezalatt világbajnok tudott lenni. Mindig azt mondják, hogy, ha nyer a csapat, akkor az egy közös munka volt, de ha kikap, akkor a csak Özil hibája. Bünbakként kezelik, érhető, hogy sértődöttnek érzi magát.”

Címlapkép: Luis Acosta / AFP

Olvasói sztorik