Nemzetközi foci

Bogdán Ádám nagy lehetősége: újra tűzközelben

A magyar kapus csapata csütörtökön már az EL-ben lesz érdekelt.

A kölcsönbe a skót Hibernianhoz szerződött magyar válogatott kapus, Bogdán Ádám Skype-on mesélt első benyomásairól, céljairól, valamint döntésének hátteréről az M4 Sport munkatársának.

Több helyről is érdeklődtek utánam, de alapvetően mindenhol gondot okozott, hogy sokat kihagytam. A Hibernian pedig végig akart engem. Sokat beszélgettem a vezetőedzőnkkel is, Neil Lennon-nal, – akivel korábban már dolgoztam együtt a Boltonnál –, úgyhogy végül ez is segített a döntésben, hogy végül ide kerüljek

– mondta Bogdán Ádám.

A 30 éves, 20-szoros válogatott kapus legnagyobb vágya, hogy ismét tétmérkőzéseken bizonyíthassa rátermettségét.

A célok egyértelműek. Kaptam egy lehetőséget, hogy hosszú kihagyás után újra tűzközelben legyek és esélyt arra, hogy játsszak. Edzéseken bizonyítanám, hogy lehet rám számítani, s ha lehetőséget kapok, élni is szeretnék vele és bennragadni a kapuban

– tette hozzá.

A magyar légiós együttese július 12-én már az Európa Liga selejtezőjében a feröeri NSÍ Runavík ellen lép pályára.

A teljes beszélgetés ITT érhető el.

címlapkép: Hibs TV, YouTube

Olvasói sztorik