Nemzetközi foci

Ramos biztos benne, hogy a spanyol emberek büszkék a válogatottra

Érdekes nyilatkozat a Real-védőtől.

Hatalmas meglepetésre már a nyolcaddöntőben kiesett Spanyolország a világbajnokságról, Fernando Hierro szövetségi kapitány csapatát Oroszország búcsúztatta tizenegyespárbaj után – a rendes játékidő fura góljait itt nézheted meg. A lefújást követően Sergio Ramos volt az első játékos, aki a sajtó rendelkezésére állt – a Real-védő egyébként roppant nevetséges módon ünnepeltette magát az orosz öngólnál.

Nüansznyi dolgokon ment el a meccs. Nagyon kemény és fizikális meccs volt, ahol végig mi domináltunk és sok helyzetet kialakítottunk. Kitettük a pályára a lelkünket és a büszkeségünket – idézi a Sport.es a spanyol csapatkapitányt.

Ramos hozzátette, nagyon fájdalmas számukra a kiesés, nehéz lesz ezen túltenni magukat. A védő megvédte a csapattársait, mert szerinte végig kontrollálták a találkozót a tizenegyespárbaj előtt.

Biztos vagyok benne, hogy egész Spanyolország büszke ránk – mondta talán kissé naivan Ramos, aki kitért arra a tizenegyes-szituációra is, amit a meccs közben reklamáltak a spanyolok, de ezúttal már higgadtan értékelte a döntést. – A játékvezető úgy döntött, hogy nem fújja be, ez van.

címlapfotó: AFP / Mladen ANTONOV

Olvasói sztorik