Nemzetközi foci

Megtépázott brazil kezdőcsapat a nyolcaddöntőben

Tite elárulta, kiket küld pályára Mexikó ellen.

Ahogyan azt a brazil szövetségi kapitánytól a világbajnokság eddigi mérkőzései során már megszokhattuk, úgy ezúttal is már a meccs előtti sajtótájékoztatón elárulta Tite, hogy melyik tizenegy játékos fogja alkotni a kezdőcsapatot.

Vasárnap délután így tehát arra is fény derült, hogy a szerbek ellen megsérülő Real Madrid-klasszis, Marcelo még nem százszázalékos, ezért csak a kispadon kap helyet – mint ahogyan korábban az is kiderült, hogy a brazilok másik fontos játékosa bevethető lesz-e.

„Nemkívánatos lettél Kispesten” – nekimentek a drukkerek Lanzafaménak
Nem kímélik a Honvéd-szurkolók a Fradiba távozó támadót.

Marcelo legutóbb csak nagyon keveset játszhatott, azóta pedig alig edzett, azt is csak alacsony intenzitással. Veszített a sebességéből, ez pedig egy kis félelemre adhat nekünk okot egy olyan meccs előtt, ami lehet, hogy százhúz percig fog tartani. Ezért úgy döntöttünk, hogy helyett Filipe Luis fog kezdeni, ezt pedig már közöltem is Marcelóval. Ő természetesen játszani szeretett volna, ez is azt bizonyítja, micsoda vezéregyénisége ő a csapatnak, de végül megértette a döntést – nyilatkozta Tite a sajtótájékoztatón.

A brazilok kezdőcsapata a hétfői nyolcaddöntőben:

Alisson – Fagner, Miranda, Thiago Silva, Filipe – Casemiro, Paulinho – Willian, Coutinho, Neymar – Gabriel Jesus.

címlapfotó: AFP / Giuseppe CACACE

Olvasói sztorik