Nemzetközi foci

Már az eddigi vébémeccsek is rekordokat döntöttek

A gólátlag egyelőre némileg elmarad a négy évvel ezelőttitől.

A csoportkör 48 találkozóján született 122 gólt több mint kétmillió néző látta a helyszínen az oroszországi világbajnokságon.

A 2,54-es mérkőzésenkénti gólátlag egyelőre elmarad a négy évvel ezelőttitől, ugyanis Brazíliában meccsenként 2,67 találat született, ugyanakkor a mostani szám jobb, mint a 2002-es, a 2006-os és 2010-es világbajnokságé.

A 11 város 12 stadionjában eddig 2 178 894 néző tekintette meg az összecsapásokat, ami 45 394-es átlagot jelent, ez elmarad az elmúlt három vébé nézőszámától, ami elsősorban a létesítmények befogadóképességével magyarázható.

A legnagyobb csalódást kétségkívül a címvédő németek okozták, akik már csoportkörben búcsúztak. Érdekesség, hogy amióta 32 csapatos a világbajnokság, az összes európai címvédő – 2002-ben Franciaország, 2010-ben Olaszország, 2014-ben Spanyolország és idén Németország – már az első körben kiesett.

A legérdekesebb továbbjutás Japánhoz fűződik, mivel a vébék történetében először fordult elő, hogy egy csapat a kevesebb sárga lapjának köszönhetően lépett tovább.

A nemzetközi szövetség (FIFA) égisze alá tartozó versenyeken is csak másodjára történt meg, de akkor sem továbbjutás múlt rajta, ugyanis 2016-ban a női U20-as világbajnokságon az Egyesült Államok és Franciaország között csak a csoportelsőségről döntött a sportszerűség.

Szenegál balszerencsés kiesése egyúttal azt eredményezte, hogy a 32 csapatos vébéken, azaz 1998 óta most először nem jutott egyetlen csapat sem nyolcaddöntőbe Afrikából.

Mindössze két válogatott – Egyiptom és Panama – búcsúzott pont nélkül, de minden nemzeti együttes legalább kétszer eredményes volt a tornán. A legtöbb gólt Belgium szerezte (9).

Az egyetlen csapat, amely még nem kapott gólt, a százszázalékos teljesítménnyel 16 közé jutott Uruguay. A dél-amerikaiakon kívül még Belgium és Horvátország maradt hibátlan a csoportkörben.

A videóbíró bevezetésének is köszönhető, hogy a 48 meccsen összesen 24 büntetőt ítéltek a játékvezetők, s ennek éppen 75 százalékát, azaz 18-at értékesítettek. Szintén kiugróan magas az öngólok száma, mostanáig kilenc született.

Ugyanakkor a korábbi tornákhoz képest jóval kevesebb a piros lap, eddig mindössze három futballistát állítottak ki, pedig az elmúlt öt vébén mindig legalább tízet, ebből négy esetben pedig 17 felett volt a piros lapok száma.

A második félidőben sokkal több gól születik: míg az első 45 percben 47-szer, addig a másodikban 75-ször rezdültek meg a hálók. A hosszabbításokban is sok találat esik, az első játékrész ráadásában csak három, de a másodikéban 16.

Az oroszországi világbajnokság szombattól a nyolcaddöntőkkel folytatódik.

nyitókép: DAVID LEAH / MEXSPORT / PHOTOSPORT

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik