Nemzetközi foci

A Liverpool kapusa belengette távozását

Simon Mignolet a vb után továbbállhat.

Simon Mignolet számára nem úgy alakult az idei szezon, ahogy talán az elején eltervezte, hiszen január óta nem is játszott a klub színeiben, még úgy sem, hogy Loris Karius – a csapat jelenlegi első számú kapusa – két óriási bakit is vétett a pár hónappal ezelőtti BL-döntőben.

A belga válogatott kapuvédő őszintén nyilatkozott a jövőjéről, szavaiból nagyrészt kiolvasható, hogy felmerült már benne a távozás gondolata is:

Az előző néhány hónapban nem játszottam, úgyhogy a vb-t követően mindenképpen sort kerítek a jövőm átgondolására. Többet jelen pillanatban nem tudok mondani.”

Azt is elárulta, hogy a „vörösök” kapusedzője, John Achterberg folyamatosan érdeklődik a hogyléte iránt:

Minden meccs előtt küld egy SMS-t, hogy érzem magam, illetve formában vagyok-e. De jelenleg mással nem beszélek a Liverpool részéről, mert minden erőmmel a belga csapatra koncentrálok.”

Címlapkép: Paul ELLIS / AFP

A nemzetközi futball jó ideje egy olyan egyirányú utcában halad, ahonnan nem lehet sem kitolatni, sem megfordulni benne. Két opció van, az elakadás és a permanens továbbhaladás. A Szuperligával a topklubok a továbbhaladás mellett tették le a voksukat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.