Nemzetközi foci

Neuert “ekézte” a BBC szakkommentátora

Életében nem kapott ilyen kemény kritikát.

Történelmi bukásként lehet a legjobban jellemezni a német válogatott csoportkört követő kiesését, de hasonlóan negatív hangnemű véleményeket olvashattunk mind az interneten, mind a német sajtóban. Azóta már megírtuk, hogy a csapat egyik játékosa még egy szurkolóval is összeszólalkozott, aztán a kommentelőktől is megkapta a magáét, ám Manuel Neuert olyan jelzővel illették, amilyet talán még sohasem kapott.

A korábbi angol csatár Chris Sutton, aki egykoron a Chelsea-ben is játszott, most a BBC Radio 5 Live-nál dolgozik mint szakkommentátor és nemes egyszerűséggel gyalázatosnak nevezte a Bayern München kapuvédőjét. De azt is hevesen hangoztatta, hogy kapusként mit keres fent a bal szélen:

Mit csinált a bal oldalon? Ő egy kapus, miért merészkedik oda? Teljesen üres kapura mehetett Szon, a németek pedig azt kapták, amit megérdemeltek.”

Íme a jelenet, ahol Neuer megpróbálta kicselezni a koreai játékost. Tudjuk mi lett a vége…

Címlapkép: MARKUS GILLIAR / GES-Sportfoto / DPA

Olvasói sztorik