Nemzetközi foci

38 millió euróért igazolt sztárt az Inter

Nainggolan négy évre szerződött a milánói együtteshez.

Az olasz bajnoki bronzérmes AS Roma megegyezett a negyedik Internazionaléval belga középpályása, Radja Nainggolan Milánóba igazolásáról. A klubváltásról korábban a játékos is beszélt, erről itt írtunk!

– A feltételekben megállapodtunk Nainggolan szerződtetéséhez – mondta kedden Piero Ausillo, az Inter sportigazgatója.

A négy évre szerződtetett 30 éves középpályásért 38 millió eurót fizettek a kék-feketék, és ezzel egy időben 9,5 millió euróért eladták a fővárosiaknak a nyolcszoros olasz válogatott Davide Santont, akit elképesztő ötletes módon mutattak be a rómaiak (fotó ITT!).

Nainggolan – aki nem került be a belgák világbajnoki keretébe, és ezután le is mondta a válogatottságot – 2014-ben a Cagliaritól igazolt az AS Romához, amelynek színeiben 138 bajnoki mérkőzésen 26 gólt szerzett.

Milánóban a játékos újra együtt dolgozhat majd Luciano Spalletti vezetőedzővel, aki a fővárosban 2016 januárjától 2017 júniusáig volt a trénere.

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik