Nemzetközi foci

Szerbia juthat először tovább a brazil-csoportból

Neymarékra kötelező győzelem vár.

Kötelező győzelem vár Brazíliára az oroszországi világbajnokság pénteki napján, az E-csoport második fordulójában, amelyben Szerbia a Svájc elleni sikerrel biztosíthatja helyét a nyolcaddöntőben.

A brazilok nem csupán a csoportjuk, hanem az egész vébé egyik nagy esélyesének számítanak, és a Svájc elleni nyitómeccs első félórájában meg is feleltek az előzetes elvárásoknak, hiszen látványosan és gyorsan futballoztak.

A folytatásban viszont alaposan visszavettek a tempóból, aminek két pont lett az ára. Az 1-1-es döntetlen azt is jelenti, hogy Costa Rica ellen már nem hibázhat a csapat, ellenkező esetben nagyon nehéz helyzetbe kerül az utolsó fordulóra.

A brazil gárda legutóbbi három vébémeccsét nem tudta megnyerni, és ha a következőn sem győz, beállítja 1974‒1978-as negatív rekordját.

A szurkolók és a brazil szakírók elsősorban arra a Neymarra zúdították a haragjukat, akinek a felépüléséért az egész ország szorított februári súlyos sérülése után, ám a Svájc elleni teljesítményével maga ellen fordította a rajongókat.

A világ legdrágább játékosának számító támadó a kritikusai szerint öncélúan futballozott, rendre megakasztotta a támadásokat egyénieskedésével, ennek is volt a következménye a vele szemben elkövetett rengeteg szabálytalanság.

A svájci játékosok keménykedése nyomott hagyott a 26 éves csatáron, akinek a keddi edzést néhány perc után be kellett fejeznie fájdalmai miatt, igaz, a pénteki játéka nincs veszélyben.

Costa Rica minden bizonnyal nem adja majd olcsón a bőrét Szentpéterváron, a szerbektől elszenvedett 1-0-s vereség után ugyanis mindenképpen pontot kell szereznie, ellenkező esetben már pénteken kiesik. Az erőviszonyokat jól tükröző statisztikák alapján ugyanakkor nagy bravúr lenne a közép-amerikai ország sikere, a két együttes tíz eddigi találkozójából ugyanis kilencet a brazilok nyertek, a legutóbbit, 2015 szeptemberében 1-0-ra.

Jó csapata van Costa Ricának. Láttuk a szerbek elleni meccsüket, amely egy pontrúgással dőlt el. Ugyanakkor készen állunk a feladatra, mentálisan felkészültünk arra, hogy egy jó meccset játsszunk ‒ mondta a svájciak ellen gyönyörű gólt szerző Philippe Coutinho.

A csoport európai párharcának is óriási a tétje, Szerbia ugyanis egy újabb győzelemmel biztosan a 16 közé jut, míg Svájc nagyon nehéz helyzetbe kerülhet egy vereséggel. A döntetlen, vagy a svájci siker viszont teljesen nyitva hagyná a továbbjutás kérdését a kvartettben, és a Svájc‒Costa Rica, Brazília‒Szerbia összecsapásokon dőlne el szinte minden lényegi kérdés.

A mérkőzés várhatóan kiélezett csatát hoz majd, nagy kérdés, hogy az egyaránt fegyelmezett és kemény csapatjátékot játszó együttesek mire mennek egymással. A két válogatott az első körben visszafogott támadójátékot mutatott be, szabadrúgást követően szerezték góljukat, s kérdés, pénteken melyik gárda lesz veszélyesebb a kapura.

Mindhárom ellenfelünket feltérképeztük a vébé előtt, így tökéletesen tisztában vagyunk a svájciak játékával is – mondta magabiztosan Mladen Krstajic, a szerbek szövetségi kapitánya, akinek a Costa Rica elleni volt az első tétmérkőzése szakvezetőként.

Szerbia és Svájc válogatottja pénteken, Kalinyingrádban először csap majd össze egymással.

Nagyon remélem, hogy az emberek végre elismerik a teljesítményünket, észrevesznek minket. Néha nem kapjuk meg az elismerést, ami nagy kár, mert nagyon jól játszunk ‒ beszélt a saját csapatáról Vladimir Petkovic, a svájciak kapitánya.

nyitókép: EMMANUEL DUNAND / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik