Nemzetközi foci

Gulácsi Péter visszatér Liverpoolba?

A szigetországi sajtó kiemeli: Klopp még sohasem költött őrült összeget kapusért, így...

A Liverpool Echo legfrissebb elemzésében azt boncolgatja, mi történne, ha Gulácsi Péter nyáron visszatérne a Liverpool FC-hez.

Mint ismert, a Klopp-csapat a mostani átigazolási szezonban mindenképpen új kapussal erősítené meg a keretét, a német edző elsőszámú hálóőrt keres, miután sem Mignolet, sem pedig Karius teljesítményével nem elégedettek.

A portál szerint Gulácsi Péter esetleges megszerzésével a „vörösök” végre lezárhatnák az őrült kapusvadászatukat.

Ezek után a lap részletesen bemutatja Gulácsi Péter pályafutását, aki 2008 és 2013 között öt évet húzott le a Liverpool FC kötelékében, de tétmeccsen nem debütálhatott a felnőtt csapatban. Ezt követően a Red Bull-család kötelékébe került, útja Salzburgon keresztül vezetett Lipcsébe.

A Liverpool Echo kiemeli: a BL-döntős sztárcsapatnál már Alisson és Jan Oblak neve is felmerült elsőszámú kapusként, akikért 60-80 millió fontot is áldozhatna a klub – miközben a lap megjegyzi: Klopp igazán nagy összeget még sohasem áldozott kapusért.

Gulácsi nem lenne olyan nagy név kapusfronton, mint amire sokan az Anfield Roadon számítanak, de jól ismeri a klub nagyságát, és tudja, milyen reflektorfénybe kerülhet a Pool a elsőszámú hálóőre

– így ír a lap Gulácsiról, majd idéz is tőle (a szavakat a magyar kapus még 2012-ben mondta): 

Egy nap a Liverpool elsőszámú kapusa szeretnék lenni.

A portál így fejezi be a cikket:

Bölcs döntés lenne a Liverpool részéről végre megadni a lehetőséget Gulácsinak?

címlapkép: Simon Hofmann/Bongarts/Getty Images

Olvasói sztorik