Nemzetközi foci

Messivel is találkoztak a magyarok Moszkvában – FOTÓK

Felejthetetlen élményekkel gazdagodtak.

Felejthetetlen élményekkel térhet haza Moszkvából az a nyolc magyar gyerek, aki játékosokat kísért ki a Szpartak Stadion gyepére az oroszországi világbajnokság Argentína‒Izland mérkőzésén.

Olti Miksának ‒ a később a mérkőzés legjobbjának megválasztott ‒ Halldórsson, Kreisz Attilának pedig a góllövő Finnbogason volt a párja, míg Páll Csaba Magnússonnal, Oszfolk Hajnalka Ragna Sigurdssonnal, Galambos Zsombor Árnasonnal, Szalados Márton Saevarssonnal, Tóth Bálint Hallfredssonnal, Bengyeszkov Lilla pedig Bjarnasonnal vonult a pályára, miközben a kivetítőn olvasható volt a nevük.

Tóth Bálint és Galambos Zsombor még ennél is nagyobb élményben részesült: Lionel Messitől kapott pacsit.

Szerencsénk volt, mert az argentin játékosok hamarabb megérkeztek a játékoskijáróba, és amikor kiabáltunk Messinek, odalépett, ránk mosolygott és adott egy pacsit nekem és a Bálintnak is. Minden vágyam teljesült, nagyon boldog vagyok! ‒ mondta Galambos Zsombor.

A gyerekek a szombati mérkőzést a lelátóról nézhették végig, majd vasárnap meglátogatták az egykori cári rezidenciát a Kolomenszkoje Parkban, korabeli ruhákba öltöztek, népi játékokat játszhattak, és lovaskocsizáson vehettek részt.

Volt focis programjuk is: egy szabadstílusú bemutató megtekintése után játszottak az argentin játékoskísérőkkel, 1-1 lett az eredmény, a magyar gólszerző Olti Miksa volt. A szülői mérkőzés ugyancsak 1-1-gyel zárult.

A vasárnapi program hajókázással és vacsorával ért véget a Moszkva folyón, s a csoport hétfőn utazik haza.

A McDonald’s tájékoztatása szerint a játékoskísérő-program 2002-ben azzal a céllal indult el, hogy a cég a szponzori részvételét felhasználva segítsen a focirajongó gyermekeknek álmuk megvalósításában, másrészt olyanoknak biztosítsa a részvételt a világ legkedveltebb sportjának legfőbb eseményein, akik másképp valószínűleg nem jutnának el oda. Idén 50 országból 1408 gyerek lehet jelen így vébémérkőzésen.

nyitókép: AFP / EITAN ABRAMOVICH

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik