Nemzetközi foci

Nacho nem adott volna tizenegyest Ronaldo esésére

Érdekeset nyilatkozott a madridi játékos.

A világbajnokság eddigi legjobb mérkőzését egyértelműen Portugália és Spanyolország játszotta, a kilencven perc során több remek gól és néhány véleményes játékvezetői ítélet is színesítette a csoportmeccset.

Diego Costa például a lefújást követően azt mondta, hogy nem volt jogos a szabadrúgás, amiből Cristiano Ronaldo megszerezte a harmadik gólját és kialakította a 3-3-as végeredményt, ezúttal pedig az ötszörös aranylabdás realos csapattársa, Nacho nem volt elégedett azzal, hogy a spori tizenegyest ítélt a portugálok javára a harmadik percben.

Neymar az első vb-meccse előtt váltott; újabb szuperklasszis a belga keretben
Csuda dolgok történnek Oroszországban, mutatjuk a legizgalmasabbakat.

Az igaz, hogy volt kontaktus, hozzáértem Cristiano lábához, de az egész jelenet során arra törekedtem, hogy visszahúzzam a lábam. Ahogyan már korábban is mondtam, ezek az esetek nagyon gyorsan történnek, a játékvezetőnek ez idő alatt kell meghoznia a döntését. Ezért azt gondolom, hogy ellenőriznie kellett volna az ítéletét a videóbírón keresztül. Nehéz akció volt, mind védő, mind játékvezetői szempontból. Ezúttal a portugálok jöttek ki jobban az esetből. Mindenesetre én nem adtam volna tizenegyest ezért – idézi a Guardian a spanyol hátvédet.

címlapfotó: Grigoriy Sisoev / Sputnik / AFP

Olvasói sztorik