Nemzetközi foci

Meglepő Löw-nyilatkozat a németek égése után

Komoly feladat előtt állnak a címvédők.

Németország elvesztette az első meccsét a világbajnokságon, egy hajtós, remekül játszó Mexikó ellen. Joachim Löw, a címvédők szövetségi kapitánya azonban egyértelműen kijelentette, nem kíván változtatni a válogatott játékán, de egyes problémákat orvosolniuk kell.

Az első félidőben úgy éreztem, hogy nem vagyunk olyan dinamikusak, mint amilyenek az eset többségében vagyunk, a másodikban azonban nem hinném, hogy veszítettünk volna az erőnkből. Egyszóval, nem azért nem tudtunk fordítani, mert elfogyott volna az erőnlétünk. Ha világbajnokságon játszol akkor bírnod kell a nyomást. Biztosan nem fogunk változtatni az eddigi taktikán. Az első játékrész során folyamatosan visszazártunk, hogy begyűjtsük a labdát, ahelyett, hogy mélyebben helyezkednénk, így ha nem leszünk egy picit élesebbek, akkor folytonosan labdát fogunk veszíteni. Mindenképp az erősségeinkre kell fókuszálni a továbbiakban.”

Csüggedniük egyébként nem feltétlenül kell, egyrészt mert még van hátra két csoportmérkőzés, másrészt meg vegyük például Spanyolország esetét, akik 2010-ben elbukták a nyitómeccset Svájccal szemben, de végül ők emelhették a magasba a trófeát, míg akkori ellenfelük nem jutottak túl a csoportkörön.

Toni Kroos is megszólalt a vereséget követően, a Real Madrid klasszisának nyilatkozatát ITT tudod elolvasni!

Címlapkép: Alexander Hassenstein/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.