Nemzetközi foci

Ronaldo sportszerű nyilatkozata a nap fénypontja

A portugál klasszis a meccs után is profizmusra adott okot.

Cristiano Ronaldo elképesztő teljesítményt nyújtott a Spanyolország elleni csoportmeccsen, hiszen a portugál klasszis mesterhármassal járult hozzá a 3-3-as eredményhez. A mérkőzés után a BBC Sportnak nyilatkozott, rendkívül sportszerűen, kiemelve, komoly ellenféllel kellett megküzdeniük:

Boldog vagyok. Most a legfontosabb dolog, hogy kiemeljük a csapat teljesítményét. Egy jól játszó, végső győzelemre is esélyes válogatott ellen játszottunk, azt hiszem fair eredmény született. Már majdnem véget ért a mérkőzés, de sikerült kiegyenlítenünk. Mostantól csak a következő meccsre koncentrálunk, nagyon nehéz lesz, de az a célunk, hogy nyerjünk és továbbjussunk a csoportkörből. Portugália pedig tovább fog menni, bár tudjuk, hogy nem lesz egyszerű feladat. Nem vagyok első számú esélyesek, de mindent elkövetünk a cél érdekében, a csapat jól van összerakva és biztosan jól fogunk szerepelni a továbbiakban is.”

Ronaldo hatalmas szabadrúgásgólját ITT, David De Gea potyáját pedig ITT tudod megnézni.

Címlapkép: Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images

Olvasói sztorik