Nemzetközi foci

„A Real Madridnak miért kellett a világbajnokság előtt bejelentenie Lopetegeuit?”

A korábbi magyar szövetségi kapitány szerint rosszul sülhet el a spanyol csapat számára, hogy elveszítette edzőjét.

Mint ismert, azonnali hatállyal menesztette a szövetségi kapitányi posztról a spanyol szövetség Julen Lopeteguit, miután a Real Madrid kedden bejelentette, hogy ő veszi át a csapat irányítását. Az új kapitány Fernando Hierro lett, honlapunk pedig arra volt kíváncsi, milyen hatással lesz a spanyol csapatra, játékosokra, hogy két nappal a világbajnoki nyitómeccs előtt kirúgták az edzőjüket.

A magyar válogatott egykori szövetségi kapitányát, az Újpesttel magyar bajnoki címet nyerő Várhidi Pétert kérdezte a Rangadó,

Sergio Ramos üzent a spanyol szurkolóknak
A Twitteren reagált a spanyol válogatott és a Real Madrid csapatkapitánya.

Biztosan rossz hatással lesz a csapatra Lopetegui menesztése, hiszen eddig készültek egy elképzeléssel, taktikával, és ő válogatta össze a keretet is. Minden az ő elképzelései szerint alakult, úgyhogy ez semmiképp sem jó előjel. A játékosok persze vannak annyira profik, hogy ezt tovább tudják vinni. Sok minden függ attól is, hogy Hierro mennyire erős egyéniség és mennyire akarja a saját filozófiáját a csapatra erőltetni. Úgy gondolom, hogy az nem lenne túl szerencsés.

– kezdte Várhidi Péter, aki szerint a Real Madrid is hibázott a bejelentés időzítésével.

Igazából senki sem tudja, hogy pontosan mi történt. Azok alapján, amiket olvasok, mindenki hibázott. A hírek szerint Lopetegui csak az utolsó pillanatban jelentette be, hogy a Real Madridnál folytatja, ami azt jelenti, hogy a háttérben egyezkedett, be akarta biztosítani magát, ez pedig nem túl szerencsés. Azt sem értem, hogy a Real Madridnak ezt miért most kellett bejelentenie. Mi vezérelte a királyi gárda elnökségét abban, hogy a világbajnokság előtt két nappal kidobja, hogy a szövetségi kapitány lesz az edző. Szerintem nem volt jó az időzítés és innen adódik az egész probléma.

A korábbi magyar szövetségi kapitány biztos benne, hogy történt valami a háttérben, amiről mi nem tudunk.

Az is ellentétes, hogy Lopetegui nemrég megegyezett a szövetséggel, hogy 2020-ig folytatja szövetségi kapitányként, de ha ők hosszabbítottak, akkor hogy írhat alá a Real Madridhoz? A kettő nem vág össze. Valószínűleg csak szóbeli egyezségekről lehetett szó, mindenesetre teljesen zavaros a történet. Nem vitás, hogy a Real Madrid kispadja óriási kihívás és minden edző álma, de ha megegyezek 2020-ig, akkor az az első, hogy vele beszélem meg, ha jön egy ilyen lehetőségem. Minden oldalról szerencsétlen ez a helyzet, Lopeteguitól, a Real Madridtól és a szövetségtől is. Valami biztosan történt a háttérben, amiről mi nem tudunk.

Ami biztos, hogy a csapatot és a játékosokat furán érintheti egy ilyen változás, hiszen több éve készültek Lopeteguival, és a válogatott egyre jobban szerepelt. Megtalálták azt a szisztémát, amivel megtartották a hagyományokat is, miközben egy generációváltást is eszközölt. Ilyenkor egy ilyen döntés semmiképp sem jó.

– mondta Várhidi Péter.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.