Nemzetközi foci

Ezért hagyta ott a Barcát Andrés Iniesta

Kiderültek az okok.

Megírtuk: áprilisban egy hivatalos sajtótájékoztatón maga Andrés Iniesta jelentette be, hogy ez volt az utolsó szezonja az FC Barcelonában, azóta pedig az is kiderült, hogy a japán Vissel Kobe együttesében folytatja pályafutását.

A Barcelonától 22 év után távozó zseni még az oroszországi világbajnokság kezdete előtt adott interjút a Guardian újságírójának, Sid Lowe-nak, amelyben számos témát érintett. A cikket az eurobarca.hu fordította le.

– Ülni a Camp Nou gyepén egyedül az utolsó meccsem után, az egy meghitt pillanat volt. Nagyon jó volt ott ülni. Csak én és a gyepszőnyeg, ahol annyiszor élveztem a játékot. Ez arról szólt, hogy egyedül elbúcsúzzam az otthonomtól. A Camp Nou minden sarkáról van egy emlékem. Nagyon erőteljes, brutális és érzelmes este volt, mert főként a kezdetek jutottak az eszembe.

Ismét elmagyarázta a távozásának az okait, hangsúlyozta, hogy a búcsúztatása ugyan szép volt, de most már ismét focizni akar, és nem titkolt célja, hogy megnyerje a világbajnokságot a spanyol nemzeti csapattal.

– Távozom, mert a testem kér rá. Ha nem így lenne, folytatnám. Amikor a testem jelezte, hogy nem tud többet adni, akkor tudtam és megértettem: ki kell szállnom. Sokkal hosszabb idő felépülni egy sérülésből, fejben pedig ez nagyon felemésztő – nagyon sok szezonon keresztül játszottam a Barçában, az utolsó három idényben pedig csapatkapitányként képviseltem a klubot. Minden egyes cseppet kifacsartam magamból, nem maradt semmi bennem. Ez a legőszintébb lépés, amit tehetek. Könnyű lett volna, ha azt mondom: oké, folytatom, és nem érdekel, hogy a kispadon ülök vagy hogy a pályán már nem tudok úgy segíteni a csapatnak, mint korábban, de erre én nem vagyok képes. Távozhattam volna a következő szezon végén, ám a mostani a helyes pillanat.

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik