Nemzetközi foci

Pérez elnök pontokba szedte, milyen edző kell a Real Madridnak

Kiderült: Zidane tökéletesen megfelelt a szigorú elvárásoknak.

A Real Madrid vezetői továbbra is keresik Zinédine Zidane utódját, de ahogy arról beszámoltunk, már kiszivárgott, mikor jelentik be az új menedzsert. Addig is kiderült, hogy a klubelnöknek, Florentino Péreznek milyen alapvető elvárásai vannak az új edzővel szemben. A kritériumok a Daily As birtokába jutottak, amely aztán a Sun hasábjain is megjelent.

  • Több nyelven beszél

Vicente Del Bosque 2003-as menesztése óta Pérez csakis olyan szakemberrel számolt, aki több nyelven beszélt. Az angol és a spanyol kötelező elvárás, Jürgen Klopp így hamar kiesett a körből, hiszen nem tud spanyolul – a német és az angol nem elég…

  • Elegáns

Pérez mindenképpen olyan menedzserben gondolkozik, aki elegáns, és az oldalvonal mellett rendre öltönyben tűnik fel – ahogy Zidane is tettw. A Sun szerint Jürgen Klopp és Mauricio Pochettino ilyen szempontból inkább a lazább, szabadidő-nadrágos vonalat képviseli…

Péreznél a mackónadrág nem pálya – fotó: Jan Kruger/Getty Images
  • Tisztelik a játékosai

Zidane ebben is sikeres volt, ellentétben Rafa Benítezzel, aki elbukott ebben a „kísérletben”.

Az Footballmill beszámolójából az is kiderül, hogy ezen kívül fontos az is, hogy az új edző legyen „modern-menedzser”, azaz nyitott gondolkodással tekintsen a mai kor focijára, valamint legyen „fitnesz-fanatikus”. Mindez a játékosok tökéletes erőnléti állapotának elérése érdekében roppant fontos. Korábban Ancelottinek éppen a gyenge fizikai felkészítés miatt kellett távoznia.

címlapkép: Samuel de Roman/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik