Nemzetközi foci

Kifütyülték a német klasszist, Löw és Hummels is kiakadt

A vb-rajt előtt egyre több a súrlódás.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a német válogatott szenvedve ugyan, de legyőzte Szaúd-Arábiát felkészülési mérkőzésen. A találkozóra Leverkusenben került sor, a közönség pedig Ilkay Gündogan minden megmozdulását kifütyülte, illetve hasonlóan cselekedett, amikor Joachim Löw az 57. percben lecserélte a játékost. A Manchester City sztárja azért lett közellenség néhány drukker szemében, amiért nemrégiben közös képet készített a török elnökkel, Erdogannal.

A válogatott szövetségi kapitánya roppant csalódottan nyilatkozott a mérkőzést követően.

Az, hogy így lehurrognak egy válogatott játékost, azt gondolom, senkin sem segít. Mit tehetne ezek után Ilkay? Bánt az eset, hiszen szükségünk lenne a szurkolók támogatására… Igen, készített egy képet, de számtalanszor elmondta már, nem volt politikai célzata. Ilkay Németországban született, itt nőtt fel, itt él a családja, teljesen elkötelezett a német értékek mellett

– fogalmazott Joachim Löw.

Matts Hummels is szomorúan értékelt a lefújás után.

Nem voltam boldog a szurkolók akciója miatt, remélem, ilyesmi soha többet nem fordul elő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.