Nemzetközi foci

Csinos összeggel lopták meg Kanut a moszkvai repülőtéren

Úgy fest, nem csak Ferihegyen dolgoznak a szarkák.

Jelentős összeget loptak el az oroszországi világbajnokságra érkező Nwankwo Kanutól, a nigériaiak korábbi futballsztárjától.

A 41 éves exjátékos Londonból repült Moszkva érintésével Kalinyingrádba, ahol hazája válogatottja első csoportmérkőzését vívja majd 16-án a horvátok ellen. Csakhogy amikor leszállt a balti kikötővárosban, észrevette, hogy poggyászából hiányzik 11 ezer dollár, vagyis 3 millió forint.

A moszkvai rendőrség két csomagrakodó munkást őrizetbe vett, mivel vélhetően ők károsították meg Kanut az átszállásnál a seremetyevói légikikötőben – írja az MTI.

Az olimpiai bajnok csatár 2012-ben, 86-szoros válogatottként vonult vissza. Klubszinten szerepelt az Ajaxban, az Internazionaléban, az Arsenalban, a West Bromwich Albionban és a Portsmouth-ban.

Nyitókép: Matthias Hangst/Bongarts/Getty Images

Olvasói sztorik