Nemzetközi foci

Döntetlennel búcsúzott közönségétől a spanyol válogatott

Andrés Iniesta valószínűleg Svájc ellen lépett pályára utoljára odahaza a nemzeti csapatban.

Több világbajnoki résztvevő válogatott is felkészülési mérkőzést játszott vasárnap.

Mexikó magyar idő szerint hajnalban fogadta és győzte le a skótokat, míg a brazilok a pályára visszatérő Neymar vezetésével múlták felül a horvátokat. Neymar irgalmatlan nagy gólt lőtt, itt látható, mekkorát.

Peru simán átgázolt Szaúd-Arábián, Costa Rica az északíreket verte, estére pedig a spanyolok meccse maradt: a hazai környezetben utolsó válogatott meccsére készülő Iniestával a kezdőcsapatban fogadták Svájcot.

A De Gea – Alba, Azpilicueta, Piqué, Odriozola – Alcantara, Koke – Iniesta, Silva, Aspas – Costa tizeneggyel felálló együttest a 29. percig tudta tartani az ellenfél: ekkor Odriozola egy kapáslövéssel vette be a vendégek kapuját (1-0). A második félidő közepén De Gea védett egy hosszú sarok felé tartó labdát, de kiejtette azt, Rodriguez pedig közvetlen közelről egyenlített.

A hazai közönségtől az 55. percben búcsúzó Andrés Iniesta a gól pillanatában már nem volt a pályán, és más sem tudott új lendületet adni a spanyoloknak: maradt az 1-1.

A vb-résztvevő csapatok vasárnapi felkészülési mérkőzései:

Mexikó–Skócia 1-0 (1-0)
Brazília–Horvátország 2-0 (0-0)
Costa Rica – Észak-Írország 3-0 (1-0)
Szaúd-Arábia – Peru 0-3 (0-2)
Spanyolország–Svájc 1-1 (1-0)

Címlapkép: Jose Jordan/AFP

Olvasói sztorik