Nemzetközi foci

Hat nagy név, akik szintén ott lesznek a vb-n

Sztárok a FIFA technikai elemző csoportjában.

Hat futballnagyság tevékenykedik majd az oroszországi világbajnokságon a nemzetközi szövetség (FIFA) technikai elemző csoportjában (TSG), amely elismerések odaítélése mellett összegzi a tapasztalatokat és a legújabb tendenciákat. A szakértőkből álló elemző testület létrehozásának ötlete 1965-re nyúlik vissza, és első alkalommal az 1966-os angliai vb-n már működött is ilyen csoport.

Ezúttal a brazil Carlos Alberto Parreira, a nigériai Emmanuel Amunike, a szerb Bora Milutinovics, az olasz Alessandro Nesta, a skót Andy Roxburgh és a holland Marco van Basten készíthet összefoglalót.

Perreira, az 1994-ben világbajnok brazil válogatott szövetségi kapitánya, aki Milutinoviccsal együtt a legtöbb ország – szám szerint öt – válogatottját irányította vb-ken, úgy fogalmazott:

„Olyan futballt várok, amelyben a csapatok csapatként játszanak, a lehető legtöbb emberrel védekeznek, nyomást helyeznek az ellenfelükre, és gyorsan mennek át támadásba.”

Hozzátette, szilárd válogatottakra számít, rendszerint sok játékossal a labda mögött, akik igyekeznek leszűkíteni a tereket, majd lendületesen támadnak. A brazil szakember abban a tekintetben megelőzi Milutinovicsot, hogy ő hat vb-n volt szövetségi kapitány, mivel Brazíliát kétszer irányította.

Ronaldo megtörte a csendet: itt a várva várt üzenet
A portugál klasszis is búcsúzik Zidane-tól.

A TSG feladatai közé tartozik – amint az a FIFA hírlevelében olvasható – a legjobb játékosok, legjobb góllövők, a legjobb kapus, illetve az 1997. január 1-je után született legjobb fiatal futballista megnevezése, kiválasztása, illetve a fair play-díj odaítélése az arra érdemes válogatottnak.

A testület a világbajnokság után részletes statisztikákkal ellátott, átfogó technikai jelentést készít, amelyet megkapnak majd a FIFA tagszövetségei.

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik