Nemzetközi foci

Zágrábból érkezett az AS Roma első nyári igazolása

Ante Coric még csak 21 éves.

A 21 éves horvát középpályás, Ante Coric az AS Roma első nyári igazolása.

A fiatal játékos szombat délután érkezett Rómába, és hétfőn írta alá öt évre szóló szerződését, amely a hírek szerint idényenként egymillió eurós alapfizetést tartalmaz.

Az olasz klub állítólag hatmillió eurót fizet a Dinamo Zagrebnek, de ha 2020 nyara előtt továbbértékesítik, úgy a vételár tíz százaléka, vagy kétmillió euró is a horvát klubot illeti.

Nagyon örülök, hogy Európa egyik legnagyobb klubjánál lehetek. Mindenem megvan ehhez a szinthez, és alig várom már a lehetőséget, hogy megmutassam, mire vagyok képes. Mindent megtettem, hogy itt lehessek, és most alig várom, hogy elkezdődjön ez az új kaland ‒ nyilatkozta.

Coric az elmúlt négy évben csaknem 150 mérkőzésen szerepelt a Dinamóban, és 23 gólt szerzett, illetve 24 gólpasszt adott. Hazájában négyszeres bajnok, és háromszoros kupagyőztes.

Hiszek abban, hogy ezzel az igazolással Európa egyik legnagyobb tehetségét sikerült megszereznünk. Remélem, a játékos és az edzők közös kemény munkájával a tudása még tovább fog fejlődni, mi pedig hosszú ideig élvezhetjük majd a játékát ‒ nyilatkozta a spanyol sportigazgató, Monchi.

Coric szerint elsősorban védekezésben kell a legtöbbet fejlődnie.

Számomra otthon Luca Modric a példakép, meg Totti, aki sajnos már befejezte a játékot, de a világ egyik legjobb játékosa volt. Nagyon kedvelem Dzekót, de szeretem a többieket, El Shaarawyt, De Rossit és sok más játékost is ‒ tette hozzá.

nyitókép: AS Roma Twitter

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.