Nemzetközi foci

Ramos szentbeszéde után gondolta meg magát Ronaldo?

A Real csapatkapitánya megmondta a magáét a portugálnak a sokkoló nyilatkozata után.

Minden Real-szurkolót sokkolt Cristiano Ronaldo BL-döntő utáni bejelentése, amivel arra utalt, hogy távozik Madridból. A spanyol Marca most megszellőztette, hogy a királyi gárda vezére, a csapatkapitány Sergio Ramos mit mondott Ronaldónak, amikor a portugál a nyilatkozata után visszaért az öltözőbe.

Nem volt jó, amit tettél. Nem ez volt a megfelelő pillanat, hogy ezt mondd. Várj, ne ragaszkodj ehhez. Egy lépéssel vissza kell venned,  és akkor segíteni fogunk. Veled vagyunk, de neked is segítened kell

– mondta állítólag Ramos az ötszörös aranylabdás és BL-győztes csapattársának.

Érdekes, hogy ennek a beszélgetésnek a másnapján CR7 már teljesen másképp üdvözölte a Real-szurkolóit az ünneplés során. Lehet, hogy Ramos kemény szavai voltak hatással Ronaldo jövőt illető döntésére?

Találkozunk jövőre. Büszke vagyok arra, hogy a világ legnagyobb klubjánál lehetek, nagyon jól érzem magam. Ezekkel a játékosokkal lehetetlen nem győzni.

– ezt már a BL-győzelem másnapján mondta.

Olvasói sztorik