Nemzetközi foci

Seedorf nem kell a Depornak – hivatalos

Néhány hónap jutott csak neki.

Nem hosszabbítja meg Clarence Seedorf vezetőedző június végéig szóló szerződését a Deportivo La Coruna, miután az együttes kiesett a spanyol élvonalból. A klub közleményében Tino Fernández elnök kiemelte, hogy a döntésről személyesen tájékoztatta a holland edzőt, aki professzionális munkát végzett a csapattal. Arról pedig, hogy még mindig zseniálisan ér a labdához, itt mutattunk videót.

A klubvezető azt is elmondta Seedorfnak, hogy céljuk a feljutás lesz, és ehhez a következő szezonban olyan szakemberre van szüksége a Depornak, akinek a spanyol másodosztályt illetően van tapasztalata.

Zidane és Modric összjátéka után retteghetnek a Pool-szurkolók – VIDEÓ
Gőzerővel készül a Real Madrid a BL-döntőre.

A 42 éves holland szakember február elején vette át a Depor szakmai munkájának irányítását, a csapat addig 22 bajnoki mérkőzésen 17 pontot gyűjtött, és kieső helyen állt a tabellán. Már Seedorffal a kispadon a hátralévő 16 bajnoki találkozón 12 pontot szerzett az együttes, amely a 18. pozícióban végzett, és 14 ponttal maradt el a már bennmaradó Leganéstől.

A 87-szeres holland válogatott Seedorf játékos-pályafutása során számos európai élcsapatban szerepelt, és ő az egyetlen, aki három különböző együttessel is – Ajax Amsterdam (1995), Real Madrid (1998), AC Milan (2003, 2007) – Bajnokok Ligáját nyert.

Edzőként 2014-ben, az AC Milannál debütált, de néhány hónap után távozott. Később, 2016-ban Kínában dolgozott egy rövid ideig.

Címlapfotó: AFP

Olvasói sztorik