Nemzetközi foci

Vébégyőzelemről álmodoznak az angolok

Harry Kane szerint képesek megnyerni a tornát.

Harry Kane, az angol válogatott csapatkapitánya szerint képesek megnyerni a három hét múlva kezdődő oroszországi világbajnokságot.

A 24 éves támadó egy interjúban azt mondta: lehetetlen nem arról álmodnia, hogy megnyerik a vébét, a sportág legjelentősebb viadalát.

Azt hiszem, képesek vagyunk megnyerni a trófeát ‒ jelentette ki a 23-szoros válogatott támadó.

Hozzátette: erre mást is esélyesnek tart, de nem tud arra gondolni, hogy az angol válogatott ne érhetne révbe, 1966 után másodszor.

Nem mi vagyunk az esélyesek, de a szezon előtt arra sem gondolt senki, hogy a Liverpool bejut a Bajnokok Ligája döntőjébe ‒ utalt a Tottenham Hotspur gólfelelőse a hazai rivális bravúros nemzetközi kupaszereplésére a Real Madrid elleni, szombati finálé előtt.

Kane kiemelte: egy hónappal ezelőtt egy órán át beszélgetett Gareth Southgate szövetségi kapitánnyal, aki közölte vele, hogy a vébén ő viselheti majd a kapitányi karszalagot.

Emlékezetes nap volt a számomra, büszkeséggel töltött el, amit hallottam, egy ideig meg sem tudtam szólalni ‒ emlékezett vissza.

Kane 2015. március 27-én mutatkozott be a nemzeti együttesben, amelyben eddig 12 gólt szerzett, és tavaly a skótok elleni vébéselejtezőn már viselte a karszalagot.

A támadó megemlítette: a hozzáállásán a csapatkapitányság nem változtat sokat, mert ő mindig igyekszik példát mutatni másoknak a pályán és azon kívül magánemberként is.

Az angolok Tunéziával, Panamával és Belgiummal szerepelnek azonos vébécsoportban.

nyitókép: Phil Duncan / ProSportsImages / DPPI / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.