Nemzetközi foci

Emery Wengerről: „a világ minden edzője számára hivatkozási pont”

Különös székfoglalót tartott Unai Emery.

Kinevezése után a sajtó képviselőivel beszélgetett Unai Emery, az Arsenal új menedzsere. A spanyol szakember természetesen több kérdést is kapott elődjéről, Arséne Wengerről.

– A világ minden edzője számára hivatkozási pont. A labdarúgásról minden dolgot megtanult, és mindent alkalmazott – mondta Emery.

Az új szakvezető egyébként öt új játékost akar igazolni, akik köré épül az új Arsenal. Itt írtuk meg, hogy kik azok.

A spanyol szakember elnézést kért az újságíróktól, hogy nem tökéletes az angolja.

– Törekszem, hogy ezen változtassak, hogy minél őszintébben tudjak veletek beszélni – mondta. – Nekem fontos, hogy mindenki pontosan megismerje az ambícióimat, hogy mit akarok elérni ennél a legendás klubnál. Egy álmom vált valóra azzal, hogy az Arsenal menedzsere lettem.

Egy újságíró megkérdezte, hogy az első napokban mi élvezi nála a prioritást?

– Mi most a legfontosabb? Hogy veletek beszélgessek, hogy megismerjelek titeket. Sokat fogok beszélgetni a klub munkatársaival, meg kell ismernem az egész klub működését. Nekem a keret minden játékosa fontos. Egyesével, szemtől-szembe fogok leülni velük – mondta.

Özilről azt mondta, az Arsenal egyik legnagyobb tehetsége, vele is hosszan szeretne beszélgetni. Neki hozzá hasonló tehetségekre van szüksége, hogy megvalósítsa az álmát.

Kiemelt fotó: Franck Fife/AFP

Olvasói sztorik