Ez a pillanat is eljött: utolsó bajnokijára futott ki az FC Barcelona mezében Andrés Iniesta vasárnap este a Real Sociedad ellen. A 34 éves karmester huszonkét esztendő után int búcsút, ennek megfelelően a vendég játékosok alkotta sorfal és egészen elképesztő látvány fogadta őt a bevonuláskor.
A Camp Nou gránátvörös-kék színekben pompázott, a játékoskijáróval szemben a spanyol válogatott klasszis pedig az „infinit Iniesta” –„örökké Iniesta” – szavakat olvashatta, a kapuk mögött megspékelve egy fektetett nyolcas, azaz végtelen jellel.
Időközben kiderült, hogy Sergio Ramos csodálatosan üzent a focivilág nagy búcsúzóinak, itt tudod megnézni.
Az összecsapást egyébként Philippe Coutinho gyönyörű gólja döntötte el, a brazil klasszis az 57. percben vette be a baszkok kapuját. A Barca 28-9-1-es mutatóval, 99–29-es gólkülönbséggel nyerte meg a spanyol bajnokságot.
Végeredmény:
FC Barcelona – Real Sociedad 1-0
Látványos fogadtatás
Búcsú – 22 év után
Kiemelt fotó: LLUIS GENE / AFP