Nemzetközi foci

Vajon mit szólnak a Real-szurkolók Zidane magyarázkodásához?

A Real Madrid sztárja nem szégyenkezik a vereség miatt.

Honlapunk is beszámolt róla, hogy a Bajnokok Ligája-döntőre készülő Real Madrid szerda este 3-2-re kikapott a Sevilla vendégeként, így nagy valószínűséggel a harmadik helyen zárja majd a spanyol bajnokságot. A csapat vezetőedzője, a Ronaldót, Bale-t, Modricot, Iscót, Kroost, Marcelót, Varane-t és Keylor Navast is pihentető Zinédine Zidane a vereség ellenére nem bánta meg, hogy így állította fel a kezdőt.

Titokban tárgyal a Real Madrid az új szupersztárral; Szalah már búcsúzik?
Szerdán is csak kapkodtuk a fejünket: itt a Top 5 hír.

Nagyon gyengék voltunk az ellenfél kapuja előtt. Az első félidőben nagyjából egyetlen támadásunk sem volt, de később feljavultunk. Nem hibáztatom a játékosokat, mert mindent megtettek a győzelemért, és egyáltalán nem bántam meg, hogy így raktam össze a kezdőt. Én vagyok a csapat edzője, és úgy döntöttem, hogy néhány játékosomat pihentetem a BL-döntő miatt. Ezekben a srácokban is megvan a potenciál, hogy legyőzzenek egy olyan erős ellenfelet, mint a Sevilla. Ma nem sikerült, ennyi.  Sajnálom, hogy ma nem sikerült pontot szereznünk, de ez a vereség nem lesz hatással arra, hogyan teljesítünk a hátralévő meccseinken, például Kijevben a BL-döntőben. Holnap már ismét teljes erőbedobással fogunk edzeni

– értékelt Zidane

A 87. percben a 21 esztendős Borja Mayoral szerezte meg a királyi gárda első gólját. A spanyol támadónak ez volt a hatodik bajnoki gólja a szezonban, és úgy érzi, nincs miért szégyenkeznie a csapatnak.

Keserű szájízzel távozunk, ugyanis nem játszottunk rosszul, egyes periódusokban egyértelműen mi irányítottuk a meccset. Továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy megnyerjük a hátralévő bajnoki mérkőzéseinket. Ez nagyon fontos, mert önbizalommal telve szeretnénk elutazni Kijevbe. Bízom benne, hogy ismét megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Nem hinném, hogy szégyenkeznünk kellene a mai teljesítmény miatt. Rengeteg fiatal labdarúgó volt a pályán, akik általában ritkán játszanak együtt.

OSCAR DEL POZO / AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik