Nemzetközi foci

Újabb magyar játékos a Serie A-ban?

Az Újpesten is megforduló védő számára nem ment könnyen a beilleszkedés az új csapatában, és a teljesítményével kapcsolatban is önkritikus.

Az év elején került a lengyel élvonalbeli KS Niecieczától a Korona Kielcéhez Kecskés Ákos, akinek a klubváltása nem volt zökkenőmentes. A védő könnyen megegyezett az új klubjával, ám a korábbi egyesülete nehezen akarta őt elengedni, ezért a hivatalos átigazolásra végül csak február végén került sor. A huszonkét éves játékos azóta már megtalálta a helyét Kielcében, a bajnokságban négyszer, a kupában pedig egyszer lépett pályára, de a kezdet az új csapatnál nem volt egyszerű.

Sokkal nehezebb volt a beilleszkedés, mint az előző klubjaimnál, mert sajnos nagyon elhúzódott az átigazolás, már több mérkőzés is lement a tavaszi szezonból, amikor ideérkeztem. Az U21-es válogatottban aztán játszottam két meccset, fizikálisan is utolértem magam, utána pedig már Kielcében is sokkal könnyebben ment minden – emlékezett vissza a Rangadó kérdésére Kecskés.

A Korona Kielce három fordulóval a bajnokság vége előtt jelenleg a nyolcadik helyen áll a rájátszásban, a dobogó elérésére már nincs esély, a Lengyel Kupában pedig drámai körülmények között buktak el az elődöntőben az Arka Gdynia elleni visszavágón.

Nehezen ment Kecskés beilleszkedése. Fotó: wisla.krakow.pl

– Az alapvető cél az volt, hogy a rájátszás legjobb nyolc csapata közé bekerüljünk, ez sikerült is. A következő célként pedig a kupadöntőt tűztük ki, de az elődöntő visszavágójának 86. percében sajnos kaptunk egy gólt, ezzel pedig kiestünk – folytatta a Rangadónak adott interjúját az U21-es válogatott csapatkapitánya. – Volt két százszázalékos ziccerünk, amit nem sikerült értékesítenünk, a hajrában pedig egy bombagól okozta a vesztünket, a kezünkben volt a meccs, nagyon fájó vereség volt. A klub történelmének egyik, hanem a legnagyobb sikerét arattuk volna… A csapat mélypontra került, azóta pedig gödörben vagyunk a bajnokságban is, zsinórban három vereséget tudhatunk magunk mögött, azonban van még hátra három találkozó, megpróbálunk minél előrébb végezni a tabellán.

Kecskés a saját teljesítményével kapcsolatban érez némi hiányérzetet, elmondása szerint a tavaszi szezonja nem sikerült olyan jól, mint az őszi.

Meccsenként előfordul a játékomban egy-két olyan hiba, ami tőlem egyáltalán nem megszokott. Önkritikus vagyok ebből a szempontból, ennél sokkal jobb teljesítményt tudok nyújtani. Azon leszek, hogy a hátralévő három összecsapás minél jobban süljön el, aztán a nyáron újult erővel indulok neki a következő szezonnak.

De hogy melyik csapatban, az egyelőre kérdéses. Kecskés ugyanis jelenleg még az Atalanta játékosa, a Kielcénél kölcsönben szerepel, az olaszokhoz pedig még egy plusz egy évig köti a szerződése.

Jobban sikerült az ősz, mint a tavasz. Fotó: arka.gdynia.pl

 Tartom a kapcsolatot az Atalantával, amely nem csak a Kielcében, hanem az U21-es válogatottban nyújtott teljesítményemet is figyelemmel kísérte. Látnak bennem potenciált, de hiányolják a folyamatosságot, amivel teljesen egyet tudok érteni.

– A nyári időszak kulcskérdés lesz, lejár a Kielcénél a kölcsönszerződésem. Beszéltem már az itteni vezetőkkel, ők mindenképpen meg akarnak tartani, de egyelőre nem tudom, mi a terve velem az olasz csapatnak. Nemrégiben volt velük egy konzultáció, ők is kiemelték a válogatottban nyújtott produkciómat, de jelenleg még gondolkodnak azon, hogy náluk kezdjem-e a felkészülést. Én mindenesetre csak azt szeretném, hogy végre nyugalom legyen körülöttem, mert ez a folyamatos klubváltás nagyon nehéz tud lenni. Összességében úgy érzem, jól sikerült ez a váltás, előrelépés volt a Kielce. A nyáron fontos lesz, hogy normálisan végigcsináljam az alapozást, és utána teljes szezont végigjátsszak sérülés és egyéb problémák nélkül.

Azt gondolom, hogy egy önbizalommal teli szezont követően lenne reális esély arra, hogy visszakerüljek az Atalantához, ott pedig versenyhelyzetet teremtsek a védelemben – zárta honlapunknak Kecskés Ákos.

Olvasói sztorik