Nemzetközi foci bajnokok ligája

Elájulsz, mennyi jár a BL-győzelemért Madridban és Liverpoolban

Döbbenetes pénzek forognak kockán a fináléban.

Elképesztő összegekért lépnek pályára a csapatok a május végi Bajnokok Ligája-döntőben. A Daily Mail kiszivárogtatta, mekkora prémiumot tehetnek zsebre a Real Madrid és a Liverpool játékosai, amennyiben megnyerik a kijevi finálét.

Ennyit kell kihagynia Ronaldónak
Nem léphet pályára a Real Madrid csatára.

A lap úgy tudja, az angol együttes tagjai kétszázezer fontot – azaz nagyjából 71 millió forintot – kaphatnak fejenként, ami valljuk be, szép összeg, ám elég csekély ahhoz képest, mint amennyit a királyi gárda játékosai húzhatnak be. A realosok ugyanis tízszer akkora pénzzel, azaz kétmillió fonttal – 710 millió forinttal – gazdagodhatnak győzelem esetén – per kopf.

Érdekesség, a Real-játékosok az előző kiírásban nem csak pénzt kaptak plusz juttatásként a BL-győzelemért, hanem fejenként egy Rolex márkájú luxuskarórát is. A klub harminc ilyen órát vásárolt fel a 12. BL-trófea örömére, ez plusz 637 ezer fontba – közel 227 millió forint – fájt Florentino Pérezéknek.

A BL-döntő végén is ekkora lesz az öröm? Fotó: AFP / OSCAR DEL POZO

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.