Nemzetközi foci

A játékos beszólt, Dárdai visszaszólt

Rendre utasította a Hertha egyik játékosát.

Jordan Torunarigha olyan bejegyzést tett közzé az Instagramon, amit Dárdai Pál nem hagyhatott szó nélkül. A fiatal játékost a magyar edző a keretbe sem nevezte a Hannover elleni idegenbeli bajnoki előtt (1-3).

Addig hagynak figyelmen kívül, amíg szükségük lesz rám – írta a közösségi oldalra az U21-es válogatott játékos azután, hogy Dárdai nem adott neki játéklehetőséget az Augsburg elleni mérkőzésen (2-2).

A vezetőedző a Kicker című szaklapban mondta el a véleményét Torunarigha kijelentésével kapcsolatban.

Ha minden 20 éves Hertha-játékos ilyeneket nyilatkozik a médián keresztül, az nagy öngól számunkra.

A fiatal futballista azóta már törölte a bejegyzését, a Bild című napilap pedig arról írt, hogy Torunarigha elhagyhatja a berlini klubot, mert nem elégedett a helyzetével, állítólag nehezményezi, hogy kevés lehetőséget kap edzőjétől. Dárdai hozzátette, hogy magyarázatot vár játékosától.

forrás: Kicker/m4sport.hu, nyitókép: FRANK HOERMANN / SVEN SIMON / DPA

Olvasói sztorik