Aurelio De Laurentiis, a Napoli elnöke hosszú interjút adott az Il Mattino című lapnak, ebben nyíltan hibáztatta Maurizio Sarri vezetőedzőt a Scudetto elvesztéséért.
Nagyon úgy tűnik, az interjú megalapozza a tapasztalt tréner távozását, aki iránt a Chelsea, az Arsenal és a Tottenham Hotspur is érdeklődik.
A cikk szerzője felvetette, hogy a Juventus erős játékvezetői segítséggel győzött le 3-2-re az Internazionale otthonában múlt szombaton, de az elnök szerint nem ez jelenti a különbséget csapata és a torinóiak között.
A szezon elején nagyon korán kellett edzésbe állnunk a Bajnokok Ligája selejtezője miatt, és elfogyott az üzemanyagunk. Ez elkerülhetetlen, hacsak nem játszatod a keret minden tagját ‒ szögezte le De Laurentiis.
Mint kifejtette, ha a kulcsjátékosoknak van egy-egy szusszanásnyi pihenőjük az idény során, jobban felkészülhettek volna a hajrára, de az edző mindig ugyanazokat az embereket használta.
Leszögezte, nem hiszi, hogy a bajnoki versenyfutást elcsalták.
Sok minden történt szombaton, az Inter edzőjének néhány döntése is vitatható volt, azok is eldönthették az eredményt ‒ magyarázta a nápolyi elnök.
Hozzátette, továbbra is támogatja a videóbírót, de szerinte nem megfelelően használják. Úgy látja, hasznosabb lenne, ha a felvételeket nem játékvezetők, hanem például korábbi edzők elemeznék.
nyitókép: Europress/AFP