Nemzetközi foci

Kifakadt a Barcelona kölcsönjátékosa a bajnoki cím után

A jelek szerint jogosan elégedetlenkedik.

Mint ismert, vasárnap este a Deportivo elleni győzelemmel biztosította be bajnoki címét a Barcelona együttese. Meglepő módon azonban akadt valaki, aki elégedetlenségének adott hangot az aranyérem megszerzése után. A januárban kölcsönben Watfordhoz igazoló Gerard Deulofeu a Twitteren fakadt ki, amiért lemaradt a neve a bajnoki címnek emléket állító pólóról.

Balhé Liverpoolban, távozott az edző – hivatalos
Elváltak Jürgen Klopp legfőbb bizalmasa és a klub útjai.

A 24 éves spanyol válogatott szélső az ősszel tíz bajnokin, 4 BL-meccsen, valamint 2 Király-kupa mérkőzésen lépett pályára a katalánoknál, ezeken összesen 3 gólt és 4 gólpasszt jegyzett. Deulofeu mellett a januárban Kínába szerződő Javier Mascherano neve sem szerepel a felsőn, pedig a hátvéd is játszott hét mérkőzésen.

Érdekesség, hogy a két játékosnál kevesebb percet pályán töltő Yerry Mina, Aleix Vidal és Denis Suárez neve is ott van a pólón,  sőt, az Internél kölcsönben szereplő Rafinha  is helyet kapott a győztes névsorban, aki az ősszel egyetlen percet sem játszott.

„Bajnokok! Ez az enyém is, igaz?” – írta a Twiterre az elégedetlen Deulofeu.

Olvasói sztorik