Nemzetközi foci

Nagy Ádám sem tudta megakadályozni a Milan győzelmét

A magyar középpályás kezdő volt, az 52. percben lecserélték. Újabb gólgazdag forduló a Serie A-ban.

Vasárnap ebédidőben egy, délután 15 órási kezdettel pedig öt találkozót játszottak le a Serie A harmincötödik fordulójában – estére két rangadó, a Fiorentina–Napoli és a Torino–Lazio maradt.

A Bologna kezdőcsapatában kapott helyett Nagy Ádám a Milan ellen, a magyar középpályást az 52. percben cserélte le Roberto Donadoni vezetőedző. A milánóiak Hakan Calhanoglu remek lövését követően kerültek előnybe, majd még az első játékrészben Bonaventura is szomorította a hazaiakat, akik ugyan 0-1-nél egyenlítettek, de rövid videózás után a játékvezető nem adta meg a találatot. A Bologna a második félidőben szépített, de újabb gólt már nem sikerült összehoznia, így elvitték a három pontot a piros-feketék.

A Milannal egyetemben a hatodik helyért küzdő Samdpdoria és Atalanta is magabiztosan nyert hazai pályán, előbbi a Cagliarit, utóbbi a Genoát intézte el.

Calhanoglu 0-1

Bonaventura 0-2
De Maio 1-2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.