Nemzetközi foci

A Barcából jöhet a Juventus új igazolása

Állítólag már nagyon közel a megegyezés.

A La Gazzetta dello Sport hozta a hírt, miszerint a Juventus már célegyenesben jár Lucas Digne leigazolásával kapcsolatban. A Barcelona balbekkje 2016-ban érkezett Rómából, azóta viszont folyamatosan próbálja magát alapemberré tenni, eddig kevés sikerrel. Ebben a szezonban ráadásul eddig csak hét alkalommal kezdett a katalánoknál, négyszer pedig csereként lépett pályára.

Az olasz sportlap úgy tudja, az Inter elleni bajnokit követően kezdődtek meg a tárgyalások Dignéről, akinek százmillió eurós kivásárlási ár szerepel a szerződésében, de Barcelonában tisztában vannak azzal, hogy ez talán túlságosan sok lehet, ezért nagyjából 16-17 millióért már elkelhet. De akár az is egy lehetőség, hogy kölcsönben érkezik, véglegesíthető opcióval.

Címlapkép: Josep LAGO / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik