Nemzetközi foci

A kupasiker után is a BL-zakót emlegette a Barcelona edzője

Valverdének még mindig fáj a kiesés.

Az FC Barceona 5-0-ra legyőzte a Sevilla csapatát a spanyol Király Kupa szombat esti döntőjében, a madridi Wanda Metropolitano stadionban.

Úgy tűnt, a katalánok különösen elszántan futballoztak, de Ernesto Valverde vezetőedző a lefújás után tagadta, hogy ennek bármi köze volt a Bajnokok Ligája-kiesésükhöz. A Barcelona idén is a negyeddöntőben búcsúzott, de a duplázás azért összejön, hiszen a kupagyőzelem mellé hamarosan begyűjtik a bajnoki trófeát is.

Minden verseny egy lehetőség. A döntőben úgy játszhattunk, hogy közben nem kellett arra gondolnunk, mi történt korábban. Nyilvánvaló, miért veszítettünk az AS Roma ellen, nem ütköztünk eleget, de ma már a kezdéstől jobban játszottunk ‒ magyarázta a katalánok edzője.

Hozzátette, egy nagy klub színeiben veszíteni mindig komolyabb következményekkel jár, mint máshol, így volt ez náluk a Szuperkupa és a Bajnokok Ligája esetében is.

Nagyon vártuk már, hogy nyerjünk valamint, és megmutathassuk, milyen jók vagyunk. Tudtuk, mire készüljünk, és nagyon elszántan mentünk ki a pályára. Az első gól után már könnyedén megbirkóztunk a nyomással ‒ nyilatkozta.

Olvasói sztorik