Nemzetközi foci

Véresre verték egymást a román szurkolók a hétvégi bajnokin – VIDEÓ

Nagy múltú csapatok találkoztak a román negyedosztályban a hétvégén: a bukaresti Steaua és az ugyancsak fővárosi Rapid – írja a trollfoci.blogstar.hu. A történet ott kezdődik, hogy a legnagyobb szurkolói bázissal bíró Rapid 2016-ban pénzügyi problémák miatt megszűnt. A korábbi BEK-győztes Steauánál a hírek szerint az ultráknak gyűlt meg a bajuk az elnök Gigi Becalival, így a radikálisabb Steaua-szurkolók nemet mondtak a BL-re, EL-re, és a hadsereg által alapított gárda meccseire járnak szurkolni. A Rapidnál a régi játékosok összefogtak és alapítottak egy új csapatot az önkormányzat segítségével.

Ilyen fetrengést csak magyar pályán láthatsz – VIDEÓ
Egyszerre sérült meg három játékos az NB II-ben.

A hétvégén negyedosztályú derbit rendeztek a National Arénában 36 ezer néző előtt. Koreográfiák, pirotechnika, minden látványelem képviseltette magát a lelátókon, amelyekhez hatalmas szurkolás is párosult.

A mérkőzés alatt a jelenleg első osztályú Steaua szurkolói a két tábort elválasztó semleges területre kihúztak egy üzenetet, amin az állt, hogy FCSB=Steaua, tehát az új csapat az igazi csapat. Ezen aztán a CSA fanatikusai úgy bepörögtek, hogy rögtön elindultak elégtételt venni. Ezt észlelték a Rapid-szurkolók is, akik azt hitték, hogy a sálas szurkolóikat betámadták, így ők is megindultak. A mérkőzést biztosító szekusok egyszerűen elfutottak. Ebből pedig komoly balhé kerekedett.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik