Nemzetközi foci

Guardiola már tavaly szeptemberben tudta, ki lesz az angol bajnok

Nem nehéz kitalálni.

Története során ötödször lett angol bajnok a Manchester City, Josep Guardiola irányítása alatt pedig először. A spanyol tréner már a kezdetektől biztos volt benne, hogy csapata elsőként végez a tabellán, de a legnagyobb lökést a szeptemberi, Chelsea elleni 1–0-s győzelem hozta meg.

A Stamford Bridge-en aratott győzelmünk adta meg az önbizalmat, hogy végig tudjuk csinálni. Tavaly ez másképp’ volt, hiszen nem voltunk olyan jók a bajnokesélyesekkel szemben, csak néhány meccset tudtunk nyerni.”

Guardiola hangsúlyozta, a remek teljesítmény még nem jelenthet számukra hátradőlést.

Sokkal jobbnak kell lennünk. De kétségtelen, hogy elképesztőek voltunk ebben az idényben, szinte minden egyes nap. Természetesen semmi sem lehet ugyanolyan, mint az előző szezonban, az lehetetlenség. De az a cél, hogy kiegyensúlyozottabbak legyünk, ez talán komplikáltabbnak tűnik, azonban minden játékos, stábtag és persze a szurkolók is hisznek abban, hogy jó csapat vagyunk. A Manchester City remek klub.”

Címlapkép: Oli SCARFF / AFP

Olvasói sztorik